A felvidító expedíció

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás Tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú kis malac túr, történt egy nap, hogy Kerekerdő legmagasabb fájának ágára röppent egy kis sárga hasú cinke és belecsicsergett egy mikrofonba, hogy hallja az egész erdő: “Szeder Király a szomszéd erdő királya, olyan szomorú, hogy napok óta csak sír vigasztalhatatlanul és bizony, aki fel tudja őt vidítani, annak oda adja minden kincsét, aranyát, vagyonát, teljesíti minden kívánságát, csak jöjjön már végre valaki, aki segíteni tud rajta!”

Teljesen lázba jött Kerekerdő minden lakója. Nahát! Hogy a szomszédos Bogyó Erdő királyának nem tudnak a helyiek segíteni és Kerekerdő lakóit kérik fel megmentőnek? Mindenki a hős megmentő szerepre áhított, volt akit a mesés vagyon, vagy a dicsőség hajtott, valakit a kíváncsiság vagy a tiszta segítőszándék, de bizony mindenki felvette a legszebb ruháját és sebesen beállt a sorba, hogy a király elé járuljon, szerencsét próbálni. Beállt a sorba Csicsi Bohóc is, Glóriával, a kis csirke barátjával, meg beálltak melléjük legjobb barátaik is, a mackó testvérek Brúnó és Mici, na meg Glóra csőrös kis barátnői, Fiki kacsa, Dodó papagáj és Gertrúd liba. Mindenki hangosan csiripelt, rikácsolt, izgatottan gyakorolták a viccmesélést, a zsonglőrködést, a mókás grimaszokat, tánclépéseket. Csak úgy csengett-bongott a Szeder Királyhoz vezető hosszú sor, ének, trombita és nevetés zöreje hallatszott, igazi zsibvásár volt! A sor igen gyorsan haladt, mert Szeder Királynál nem időzött sokat egy-egy kerekerdei lakó. Épphogy elkezdett cimbalmon játszani egy manó, a király máris leintette, hogy túl sok muzsikát hallott ma már, nem kíváncsi rá. A tündérek is bevetettek mindent, csillogó szárnyaikkal varázslatos táncot mutattak be, de hiába gyakoroltak rá olyan sokat, pár másodperc után őket is megszakította a király, mondván, túl sok táncos bemutatót látott már, ne untassák tovább. A nyuszikák mókás ügyességi gyakorlatokkal készültek, de mindhiába. A király oda se nézett, csak morgott és intett a szolgáinak, hogy vezessék ki őket a teremből. Csalódottan, szomorúan sétáltak ki sorra az állatok a királyi palotából és Csicsi egyre mérgesebb lett, hogy hogyhogy nem hagyja magát felvidítani ez a Szeder Király, hiszen olyan sok kedves állat sietett a segítségére! Hiába énekelte el a legszebb nótáját a legcsicsergősebb, lágy hangján a rigó, hiába zsonglőrködött lelkesen száz lábával a százlábú és hiába vágta a legviccesebb arckifejezéseket a béka, a királynak bizony nem lett jó kedve.

Csak ült ott, királyi trónjába süppedve és szomorú, unott arccal bámult maga elé, tudomást sem véve Kerekerdő lakóiról.

Ekkor megérkeztek Csicsiék is a palotába. Csend volt az óriási palotában, és üresség, rideg oszlopok magasodtak csak komoran egymástól távol, közöttük lépegettek a barátok, míg Szeder Király színe elé nem érkeztek. Brúnó és Mici egy kétszemélyes vicc mesélős előadással készültek a királynak. Csicsi és Glória a háttérben kuncogtak, de Szeder Királynak bizony még a szája se görbült felfelé, csak rezzenéstelen arccal bámult maga elé. Aztán a csőrös lányok jöttek. Fiki és Dodó kánonban énekelt a királynak egy vidám dalt, ezalatt pedig Gertrúd egy elegáns táncot lejtett, össze-vissza pörgött-forgott, olyan ügyesen, hogy a mögöttük érkező vaddisznók és őzek is boldogan tapsolni kezdtek. Szeder király azonban kezébe temette arcát és nem akart tudomást venni a vidám dalról meg a táncról, inkább szomorúan, morcoskodott magában, mintha direkt ellen akarna állni a jókedvnek. A csőrös lányok szomorúan elsétáltak a király elől, átengedve a helyet Csicsinek. A bohóclány Írt a királynak egy mesét, aztán viccesen eljátszotta neki a történetet, úgy hogy a legvégén elővarázsolt a kalapjából egy óriási pöttyös lufit, de akkora lufi volt, mint egy óriás hatalmas feje, és úgy zárta a produkciót, hogy a lufira rákapaszkodva felrepült egészen a palota mennyezetéig és onnan szórt le zenélő konfettiket a királynak. De semmi. A király nem lett jó kedvű. Nem lett boldog. Még csak nem is érdekelte őt a sok, vidám produkció, a sok igyekezet. Nem akart jó kedvű lenni. Direkt oda se nézett, inkább megmakacsolta magát, azt mondta egyik előadás se tetszett neki, nem is akar több állatot fogadni, mindenki menjen el a palotájából, nem kell neki a segítség, ő most inkább mégis szomorú akar maradni és egyedül búslakodni. Összenéztek egymással a mackók, a csőrös lányok meg a vaddisznók, őzek csapata és, mivel nem volt mit tenni, csüggedten elindultak az ajtó felé, hogy megmondják a többi, kint várakozó állatnak, hogy menjenek haza, mert a király meggondolta magát, mégsem akar jókedvű lenni. Glória azonban nagyon bepipult.

- Micsodaa? Mi az, hogy nem vagy kíváncsi a többi állat előadására? Ezt meg hogy képzeled Szeder Király? És éppen én következtem volna! Tudod te milyen mókás dolgot találtam ki? És hogy mennyit gyakoroltam, hogy felvidítsalak vele? – dühöngött a kis csirke, de mivel Szeder Királyt annyira nem érdekelte Glória mondanivalója, hogy fel is tápászkodott a trónról, hogy otthagyja a díszes társaságot, Glória még nagyobb haragra gyulladt. Hirtelen ötlettől vezérelve fogta magát és elkezdett rohanni egyenesen a hátat fordított király felé és addig meg nem állt, amíg utol nem érte, ráugrott a lábára és egy hatalmasat harapott a lábujjába.

- Jajjjj! – kiáltott fel a király. - Szemtelen csirke, hát te meg hogy képzeled ezt? – lobban égtelen haragra. – Őrség!! -szólt a szolgáinak- Azonnal vigyétek a várbörtönbe ezt a megvadult csirkét és a barátait!

Ám ekkor Csicsinek gyorsan eszébe jutott egy ötlet és jó hangosan elkiáltotta magát:

- Kedves állatok, törpék, manók, tündérek! Mindenki jöjjön ide gyorsan és mutassuk be együtt azt, amivel készültetek!!

- De hát nem kíváncsi ránk!!

- És a várbörtönbe akar zárni bennünket! – mondták a csőrösök és iszkolni kezdtek kifelé, a többi állattal egyetemben.

- Ti azzal ne foglalkozzatok, csak adjuk elő azt, amit tudunk! – kiáltotta Csicsi és utánuk eredt.

Futott, szaladt mindenki, ki merre látott! Lett hirtelen nagy riadalom, nagy ijedség! Menekültek a vaddisznók és őzek is, a csőrös barátnők, Glóriával, Csicsi bohóc meg utánuk szaladt és folyton csak kiabált, hogy “gyerüüünk, együtt, mindenki adja elő, amit tud, gyerüüüüünk“, utána meg futottak az őrök, hogy elfogják őket és bebörtönözzenek mindenkit, legutoljára pedig ott szaladt Szeder Király is és mérgesen emelte az égbe az öklét. Futótűzként terjedt a hír, a királyhoz várakozó vidám sorból, hazafelé menekülő futóverseny lett, de Csicsi addig-addig mondta az állatoknak, hogy “gyerüüünk!!! Most mutassa meg mindenki! Gyerünk, egyszerre!“, hogy szépen lassan megállt a nagy futás, abbahagyták a menekülést és egymás után elkezdték mindannyian a produkciójukat. Az előadások összefonódtak, kiegészítették egymást, egymásra hangolódtak, egybegyúródott egy közös nagy előadássá. A csőrös barátnők a rigóval kiegészülve daloltak, egy versszakot csak dúdoltak, addig a mackó testvérek elénekelték a vicceiket. A többi állat ezen jót derült, tapsolni, fütyülni kezdett, körbe állták a mackókat. Majd a kör közepén megjelent Csicsi, és felemelte a százlábút, aki a bohóclány pöttyös kalapjával zsonglőrködött, a kalapból elővarázsolódott újra az óriási lufi, a lufi tetején pedig ott ugrabugráltak az ügyes kis nyuszik, hajtották körbe a lufit, majd amikor a zenélő konfettik ráhullottak a mulatozó állatok és manók fejére, az óriás lufi tetején egyensúlyozó nyuszik felemelték a fejük fölé a békát, aki olyan vicces képet vágott, hogy mindenki hangosan kacagásban tört ki, fogták a hasukat és törölgették a könnyeiket, annyira nevettek. A leghangosabban ráadásul pont Szeder Király nevetett! Mindenki meglepetésére gurgulázva a hahotázott, nekidőlt egy fának, fogta az oldalát és abba se tudta hagyni, úgy nevetgélt egyfolytában! Nevettek az őrök is, nevetett mindenki, egész Bogyó Erdő zengett a nevetéstől, majd újra felzendült a zene, az ének és a tánc, egy csinos őzike felkérte táncolni a királyt, az őrök pedig a róka lányokat pörgették meg, a manók is ugrabugráltak, mindenki táncolt, vigadt, jól mulatott, pengették a nagybőgőt, húzták a hegedűt, ütötték a dobot, zörgették a csörgőket, tapsoltak, táncoltak hajnalig. Szeder Király pedig olyan nagyon hálás és boldog volt! A fergeteges mulatságért cserébe azzal ajándékozta meg Kerekerdő lakóit, hogy mindenkinek színültig megtöltötte éléskamráját mindenféle finomsággal és mindenki annyi kincset, ezüstöt és aranyat vehetett magának a kincstárból, amennyit csak akart és el bírt cipelni. De a legjobb mégis az volt, hogy Bogyó Erdő és Kerekerdő lakosai jól összebarátkoztak és onnantól kezdve hagyománnyá vált, hogy a jeles alkalmakat együtt töltik Szeder Király palotájában és addig mulatnak, vigadnak, zenélnek együtt, amíg csak a lábuk bírja ropni a táncot.

Itt a vége fuss el véle.

Forrás: http://www.csicsibohoc.hu/index.php/mese/24-a-felvidito-expedicio